Ugrás a tartalomhoz

Copf stílus

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A copf stílus vagy egyszerűen csak copf (egyéb elnevezései: klasszicizáló késő barokk, parókastílus, protestáns barokk) művészeti stílus volt a német nyelvű régiókban a 18. század második felében,[1] ahonnan Magyarországra is átterjedt.[2] A rokokó stílussal együtt a barokk késői ága, mintegy átmenet a barokk és a klasszicizmus között. Francia megfelelője a XVI. Lajos-stílus volt.

A székesfehérvári püspöki palota, előtte az Országalma. Az épület az empire szellemében épült, de a copf stílus jegyeit is magán hordozza
A nagyigmándi katolikus templom részlete, építette Fellner Jakab
Katolikus templom copf stílusban Tatán, építette Fellner Jakab és Grossmann József
Az egri líceum homlokzata copf stílusban, építette Fellner Jakab

A név eredete

[szerkesztés]
  • A copf a német Zopf szóból ered, ami ósdit, elavultat, nagyképűt és unalmasat jelent. A copf eredetileg hajfonatot jelentett, amint a középkori nők azt viselni szerették, később, a 18. század elején, a porosz katonai viseletbe vették át, míg a francia forradalom ennek a furcsa szokásnak véget nem vetett.
  • Régebben magyarul is időnként „zopf” formában írták (például Kardos Gy.: A magyar barokk- és zopf-építészet rövid összefoglalása, 1952).
  • A szó az oszlopfők és szemöldökpárkányok füzéres és a copfra mint hajviseletre emlékeztető díszítményeire utal (füzérdísz).

Előzményei

[szerkesztés]

A copf vagy paróka stílus a játszi, cicomás, kicsinyes rokokó stílusra, a XIV. és XV. Lajos francia királyok stílusára következett, és bizonyos fenségest és komolykodót jelentett a „könnyűvérű, ledérkedő” rokokóval szemben. Franciaországban e stílus megfelelőjét XVI. Lajos királyról „Louis seize”-ként (e. luiszeez), magyarul XVI. Lajos-stílusként ismerik.

Az irodalomban

[szerkesztés]

A copf stílus ugyanazon korbeli irodalmi és művészeti termékeknél mutatkozik és rokonértelmű a paróka- vagy a barokk stílussal. A német irodalomban leginkább Gottschedet és a sziléziai iskolát lehet a copf stílus legjelentékenyebbjeinek tekinteni, akik ellen Lessing és utódai a klasszicitás újraélesztésével és nemzeti motívumok teremtésével a legélénkebben reagáltak. Franciaországban Voltaire törte meg mind a rokokó-, mind a parókaízlést.

Nálunk a Bessenyei-korszak tulajdonképpen a copfhoz tartozik, s a modern kor váltotta fel, amely Kazinczy Ferenccel kezdődött.

Az építészetben

[szerkesztés]

A copf épületek szakítanak a barokk mozgalmas, hullámzó formáival. Vonalvezetésük letisztult, áttekinthető. Mind alaprajzukban, mind pedig homlokzati kialakításukban egyszerűségre, világosságra törekednek. A templomok tornya nem, vagy csak alig lép ki a homlokzat síkjából. A szoborfülkék helyét átveszik a faltükrök és falmezők. A kastélyok esetében elmaradnak a sarokrizalitok, az épület megjelenését a timpanonnal koronázott háromtengelyes középrizalit uralja. A stílus formakincse nagymértékben támaszkodik az antik építészetre. Jellemző a füzérdíszek, konzolok, köténydíszek, tárcsák, rozetták, triglifek, gutták, urnák és szögletes voluták alkalmazása. A nyílások egyenesen, kosárívben, félkörívben, vagy szegmensívben végződnek. szemöldökpárkányuk általában az egyenes, timpanon- és lunettaformákra, illetve ezek különböző változataira korlátozódik. A teret cseh- vagy csehsüvegboltozat fedi.

Fennmaradt példái Magyarországon

[szerkesztés]

Az iparművészetben

[szerkesztés]

Legjelentősebbek a copf stílusú bútorok, amelyek napjainkig fent maradtak nemcsak a múzeumokban, hanem a magánlakásokban és a műkereskedelemben is.

Galéria

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. DWDS – Digitales Wörterbuch der deutschen Sprache (német nyelven). DWDS. (Hozzáférés: 2022. január 2.)
  2. copf stílus – Magyar Katolikus Lexikon. lexikon.katolikus.hu. (Hozzáférés: 2022. január 2.)
  3. Esterházy-kastély. www.eszterhaza.hu. (Hozzáférés: 2022. január 2.)

Források

[szerkesztés]
  • Művészeti kislexikon. Budapest : Corvina Kiadó, 2006. copf szócikk, 41. o. ISBN 963-13-5534-9
  • Művészeti lexikon I. (A–E). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981.

További információk

[szerkesztés]